A meséket általában szeretjük. Gyerekkori emlékek jutnak eszünkbe mikor nagymamánk, anyukánk vagy az óvó néni mesélt és mi szájtátva hallgattuk őket. Átéreztük Hamupipőke tehetetlenségét gonosz mostohájával szemben és örültünk, hogy felvállalta önmagát és tündéri segítséggel megtalálta a boldogságot a királyfi oldalán. Vagy drukkoltunk a királyfinak, hogy legyőzze a hétfejű sárkányt és mi is éreztük, azt az erőt és elszántságot, ami előrevitte őt, hogy végül elnyerje a királykisasszony kezét és az örök boldogságot.
Mi volt a közös ezekben a mesékben? Az hogy átélhettük a jó és a rossz harcát. Két alapérték ez, egymást feltételező ellentétpár. Nincs meg az egyik a másik nélkül, hiszen Hófehérke mostohája talán sosem lett volna gonosz, ha nem jön vele szembe mostohalánya szépsége. Ahogy talán nem lenne manapság, olyan anya, aki látva csinos, fiatal lányát, irigységet érez szívében.
Persze ilyen idilli állapot nem létezik, kell a feszültség, mert bármilyen fájdalmas, az visz előre, az hozza meg a változást. A szépséges és erényes Hófehérke, a mostohája gonoszsága és intrikája nélkül örökre apja szófogadó kislány maradt volna, aki életét apja mellett éli le, annak boldogságát keresve és háttérbe szorítva a sajátját. Ahogy manapság is látunk nőket, akik életüket szüleik gondoskodására teszik fel, feladva saját boldogságukat.
Természetesen nem arra célzok ezzel, hogy ne törődjünk szüleinkkel, hanem azt próbálom körbejárni ebben a blog sorozatban, hogy a tündérmesékben, a mese főszereplőinek szimbolikus alakján keresztül, hogy jelenik meg a jó és rossz közötti küzdelem. Hogyan érhetjük ez tetten saját életünkben, szüleinkkel, párunkkal való kapcsolatainkban.
A mese mindig mutat egy utat, különleges nyelvezetén keresztül, de vajon tudjuk-e manapság dekódolni mit jelképez a mesében a boszorkány, a tündér, a sárkány vagy egyéb varázslatos mesealak?
