A boszorkány általában, negatív, romboló erőket testesít meg a mesékben. Akadályokat emel a királyfi útjába, hogy megtalálja és el tudja venni feleségül Tündér Ilonát. Egy másik mesében a saját csúf lányára cseréli ki a jövendőbeli királykisasszonyt a hintóban. A királykisasszonyt pedig egyszerűen kilöki a hintóból, de előtte még kiszúrja a szemét, ami elég rémisztőnek hangzik. Hogyan tovább, mit tesz a vak leány ezután?
A fenti példában a királylány gyönyörű volt, csak arra várt, hogy megérkezzen érte a királyfi, elvegye és boldogan éljenek, míg meg nem halnak. Sokan vagyunk így, hogy csak várjuk-várjuk a királyfit, de az nem jön. Nem vesszük észre, hogy Csipkerózsika álmát alusszuk, várjuk az ébredést, de az nem akar eljönni. Mintha egy zárt, de védett búrában élnénk, ahol biztonságban vagyunk, idilli képünk van a jövendőbelinkről, ami egyrészt fantasztikus, hogy megalkottuk ezt a képet, de a fejlődés arra mutat, hogy lépjünk ki ebből a búrából, induljunk el, hogy tudjunk találkozni a hús vér királyfival.
A fenti mesében a királylány el tudott indulni, minden idilli volt, mégsem tudott megérkezni jövendőbelijéhez, hiszen a boszorkány útját állta, kilökte őt a hintóból és még meg is vakította. Játszunk el a gondolattal, mi lett volna, ha nincs a boszorka. A fiatal lány naiv és tapasztalatlan. Úgy indul el egy kapcsolatban, hogy nem ismeri saját valódi igényeit, nincs önbecsülése, szabad akarata, az egész párkapcsolatról egy meseszerű kép él benne.
Mennyire más lenne, ha lennének tapasztalatai a fentiek terén, ha lenne egy képe önmagáról, mint magabiztos nőről, aki tudja mennyit ér és mire képes. A mesében erre kap lehetősséget a királylány, azzal hogy a boszorka kilöki őt, egyben elindítja önmagáról szerzett tapasztalatok útján. Rosszat akar, de végül is ő lesz a katalizátora a változásoknak.
